Világjáró hátizsák

Világjáró hátizsák

Akiknek India a gazdag szomszéd

India és Nepál 2014-2015 3. rész

2015. október 05. - privet2

A nepáli élmények bemutatása előtt fontos tisztába tenni, hogy az áprilisi tragikus földrengést megelőzően játszódik a cselekmény. Az itt említett látnivalók egy része megsérült/elpusztult, és a mindennapi élet is biztosan más mederben zajlik ma ahhoz képest, amit én tapasztaltam.

durbar_ter.JPG

Szóval Punéból elindultam Mumbaiba a reptérre, kellő ráhagyással választottam vonatot, azzal azonban nem számoltam, hogy a belföldi terminálhoz máshol kellett volna leszállni (ugyanis Delhiben átszálltam). Tehát váltanom kellett egy személyvonatra, aztán a vadiúj metró jött volna, de ott olyan végeláthatatlan sor állt jegyért, hogy inkább a riksára szavaztam. Nem is alkudoztam, csak menjünk minél előbb. Ebben nem is volt semmi hiba, egyetlen tizedlóerő és centiméter sem maradt parlagon. Késés nélkül még félelmetes is lett volna, így csak magamban mormoltam, hogy "oda még beférsz, nyomjad már", meg ilyeneket. És csinált is a sofőr mindent magától, a kikunyerált plusz húszast sem sajnáltam tőle. Valószínűleg pont ez a pár perc kellett, a kígyózó sort látva inkább oldalról odasomfordáltam a szélső pulthoz, a drága ügyintézőnek hála sikerült a pofátlan, soron kívüli, utolsó utáni perces chek-in. A biztonsági ellenőrzésnél elbambulhattam, mert a női sorba álltam, a szalag már elvitte a cuccom, én meg mehettem át a férfi motozóba. Ahol kérték a beszállókártyám. Az ott van a női sorban. De anélkül nem enged át, mert le kell pecsételnie. De ha nem mehetek, nem tudom idehozni, mert a női soron nem engednek át, a táskám meg már átjutott. Akkor sem mehetek, egyáltalán mit keresek itt beszállókártya nélkül! Partizánkodtam az asszonyok között... Három ilyen menet után jött egy főnök, és átengedett, a női soron a fickó mindjárt pecsétet is nyomott rá, hogy érezzem a rugalmasságot. A reptéri folyamatok második rendbeli meghekkelése után már tényleg simán ment az út Kathmanduig.

kathamndu-3.JPGAz első élmény a hideg volt (ez a zimankó nyilán relatív az indiai nyári klíma után), de erre számítottam. A csomagra várva feltűnt a sok motyó Abu Dhabi, Riyadh, Dubai felirattal, és még pörgött a szalagon egy rakat lapostévé is. Hazajöttek a vendégmunkások, ugyanis a 30 millió nepáliból több millió dolgozik főleg Indiában és a Perzsa-öböl országaiban. Kint már várt az előre rendelt taxi, ami drága volt, de késő este nem volt kedvem variálni a transzferrel (főleg, hogy itt nincsenek olyan címek mint nálunk, hanem közeli fontosabb épületek, helyek alapján tájékozódnak; a hostel pedig egy zsákutca végén volt eldugva).
kathmandu_2.JPG

Délelőtt városnézésre indultam Kathmanduban. Nepálról azt hallottam, hogy India után felüdülés lesz (kering olyan sztori, hogy egy onnan érkező nyugatit a nepáli határőr azzal fogadott: Minden rendben lesz, most már Nepálban vagy). Hát ehhez képest a főváros pont olyan zsúfolt, szmogos, hangos, mint indiai társai, bár szemetet valóban kevesebbet látni az utcákon. Mindenesetre van hangulata. A Durbar tér az első attrakció, ami inkább több tér egy rakás templommal. Délután még belefér a Majom templom (van rendes neve is: Swayambhunath, de ezt úgysem fogják sokan megjegyezni). Ez meglepetésre egy majmoktól hemzsegő hegyen áll. És itt nem úgy látni majmot, hogy valahol a faágak között talán egy pillanatra felbukkan, hanem tucatjával rohangálnak mindenfelé, az óvatlanok kajáját is lenyúlva. A templom egyébként nagyon szép, még a turistatömeg közepette is van hangulata. A városra, és az azt körülvevő hegyekre pazar a kilátás, egy teraszon meg is hívtam magam egy üveg Everest sörre, hogy még egy kicsit fokozzam az élményt.

hamvasztas.JPG

A városon kívül több helyet is kinéztem, a dilemma tárgya az volt, hogy bicikli vagy robogó legyen a jármű. Megoszlottak a szavazatok, van aki szerint biciklin kinyírnak a forgalomban, mások azt mondják, robogón végem lesz. Ha már mindenképp meghalok, motoron mégis stílusosabb. A recepcióst is keményen vallattam, megnyugtatott, hogy jogsira nem kíváncsi senki, és a rendőrök amúgy sem zargatják a turistákat. Gyorsan meg is oldottam a szomszédban a bérlést, még kauciót sem kértek, ha gond van, úgyis én viszem el a balhét. Az elején azért kapaszkodtam a kormányba, itt nincsenek szabályok (annyi azért mégis, hogy a rossz oldalon közlekednek, de akkora a tömeg, hogy lehetetlen eltéveszteni), megy mindenki, amerre lát (és közben természetesen izomból nyomja a dudát). Az első célpont a Pashupathinath kolostor, a Nepálban nagy többségben lévő hinduk által szentként tisztelt Bagmati-folyó mellett. A templomokon (és a majomhordákon) kívül a hely nevezetessége a hindu "temetkezés". Ez azt jelenti, hogy a folyóparton sorakoznak emelvények, hozzák lepelbe burkolva a halottat, ráteszik a máglyára, és rövid szertartás után meggyújtják, majd a család végignézi a hamvasztást, végül a hamut beletolják a folyóba (onnan pedig fiatal srácok szedik ki az el nem égett rönköket). Európai szemmel elég bizarr látvány, ahogy egymás mellett égnek a máglyák, és csinálják futószalagon a hamvasztást. De olyan természetességgel zajlik minden, hogy nem is nyomaszt.

robogozas.JPG

Bhaktapur városa nem volt igazán messze, de inkább kihagytam (volna) időmegtakarítás jelleggel. Szóval robogok a kathmandui körgyűrűn, most már bátran előzgetem a buszokat és teherautókat, közben nagyon figyelek a levegővétel ritmusára, hogy lehetőleg pont a váltásnál szünetelő fekete füstfellegek közé időzítsem. Itt nagoyn gyorsan behoz az ember több évnyi bagózást. A tempó amúgy nem ijesztő, ha sűrű a forgalom 30-40 a jellemző, ha ritka, akkor 50-60. Mivel itt a robogók sem nyüves 50 köbcentisek, hanem nagyrészt 100-150-esek, ezt visítás nélkül, lazán abszolválják. A 2x2 sávos részen már lehet haladni, amikor nem kellett minden idegszállal fókuszálni, el is kapott a pillanat nagyszerűsége, hogy micsoda királyság hömpölyögni le-föl a kathmandui M0-n (ami itt végig beépített területen halad). Közben komoly térkép híján kérdezgettem az irányt, a nem várt válaszok meglepő oka az volt, hogy rossz irányba mentem. Ha már tényleg egy kőhajításnyira került, mégis beugrottam Bhaktapurba. Viszont a főtérre súlyos 1500 rúpia (kb, 2,5-tel kell szorozni, ha forintosítani akarjuk) a belépő, rövid séta után inkább továbbálltam közeli newari falvakba. Kettőnek meg is találtam a központját, a kathmandui őskáosz után felüdülés itt ténferegni egy kicsit. A végén azért némileg megkönnyebbülés volt visszaadni a gépet. Egy elismerő vállveregetést kiosztottam magamnak ezért a produkcióért, és mindenekelőtt a túlélésért.
gorakhnath.JPG

Másnap reggel turistabusszal mentem tovább Bandipurba, ami egy kis falu útban Pokhara felé. Ausztrál szobatársam a kathmandui hostelből szintén ezzel utazott, a megérkezéskor ránk támadó szállásadónak engedve gyorsan lett hol aludni is. A szoba vidéki nepáli mércével korrekt (egyébként működik napkollektor, napelem, wifi, itt is 2015 van ám), az ára is baráti, az ablakból pedig a kilátás mondhatni nem színvonaltalan, nevezhetjük akár giccsesnek is: konkrétan a Himalája 7-8000-es csúcsait bámuljuk. Délután bő egy órás séta a program Ramkotba, ami egy pici település a hegy túloldalán, natgeon szoktak ilyen helyeket mutogatni. A pazar panoráma romantikáját némileg ellensúlyozza, hogy például a gyerekek mindennap ezt a 3,5 km-t lenyomják gyalog oda-vissza iskolába jövet-menet. Visszafelé már szaporázom, mert a Bandipur feletti hegytetőről kötelező program a naplemente, nyilván a fejenként átlagosan 2,3 fényképezőgéppel felszerelt kínai különítmény is ott nyomul. A végére maradt egy új-zélandi pár, egy dán csaj és ausztrál cimborám. Ha már így összefutottunk, meg is lett mindenkinek a társaság a vacsorához. Tom (az ausztrál) megfűzött, hogy a napfelkeltét a hegytetőről nézzük, és nem is kellett csalódni a látványban, ahogy a havas csúcsok napfénybe borulnak. Utána szállásadónk logisztikai tanácsát megfogadva cuccostul mentem a közeli barlangot megnézni Tommal (onnan már közel van a főút, amin járnak a buszok Pokharába). Ázsia egyik legnagyobb barlangja, 45m magas teremmel. Kettőnknek van egy vezetője (csak így lehet bemenni, okkal), a legjobb az egészben, hogy nincs is kiépítve, elemlámpával világítva tudjuk bejárni, néhol kötelekbe kapaszkodva lehet le-föl jutni a járatokban.

bandipur.JPG

Én innen megyek tovább, Tom még marad egy napot. Az útra kiérve 13,5 másodperc múlva meg is áll mellettem a pokharai járat (ez már nem a turistás, hanem helyi verzió). A remekbe szabott nemzetközi és nepáli slágereket felvonultató klipösszeállítás közben tanulmányoztam, ahogy a kallersrác a sofőr harmadik (és negyedik) szemét játssza. Amellett, hogy a szórakoztatásunkra DJ-ként funkcionált, kint lógott a nyitott ajtóban, és ha onnan jobban lehetett látni, a busz oldalán dobolással jelezte, hogy mehet az előzés, lehet padlózni. Le- és felszálláskor pedig szintén ilyen jelekkel küldte az "állj" és "indulj" szignálokat. Továbbá természetesen ő szedte a jegypénzt is. Érdekes szépsége a közlekedésnek, hogy nem kapnak idegrohamot, ha akár állóra kell fékezni, mert szemből előznek. Úgyis visszakapják. Kivéve a motorost, ő húzzon le az útpadkára, ha kedves az élete.

kirtipur.JPG

Pokharában lecuccoltam egy barátságos családi vendégházban, aztán sétáltam egyet a Phewa-tónál. A tóparti rész amúgy turistadzsungel szállodákkal, éttermekkel, túraszervezőkkel, nem olyan nagy szám. Este rossz hírekkel várnak: nincs áram, úgyhogy sötét van a szobában. Túléljük. És a villanybojlerben emiatt meleg víz sincs. Hát, mit lehet tenni. Fűtés meg sosem volt, Nepálban nem találkoztam vele sehol. Másnap reggel szerválok egy robogót, azzal könnyebb mozogni a környéken. Először beneveztem másnapra a helyi bungee jumpingra és a mellette lévő kötélpályára (A buszon mondta Tom, hogy Kathmanduból lehet még sokkal nagyobb bungeera is menni. Az útikönyv felületes olvasása miatt a múltkori vállveregetést azonmód irdatlan nagy tockosra cseréltem, aztán minden opciót háromszor megrágtam, hogy esetleg visszamegyek Kathmanduba. De busszal időben, repülővel pénzben lett volna fájdalmas a kitérő, így a fogamat szívva lemondtam róla. Leírva rövid, de időnként röhejesen sokat tudok ilyen dolgokon rugózni.) 

swayambhunath.JPG

A város mellett van két kisebb tó, rövid motorozás után arrafelé bóklásztam kicsit. Mint általában, most is általános nézelődés közben szállt meg az ihlet, hogy mit és hogyan kéne csinálni (amikor meg direkt leülök tervezni, akkor persze semmi frappáns nem áll össze a nagy vajúdásból). Vagyis ha már itt vagyok Pokharában, az Annapurna lábánál csak kéne kicsit túrázni, mondjuk egy laza kétnaposat. Persze ez nem a pufidzsekis-hegesztőszemüveges kommandózás lesz a havas csúcsokat ostromolva, csak ilyen pólóban bandukolós. Ehhez viszont még aznap le kéne tudni a másnapi programot, rohanok is vissza a városba szervezni. Érdeklődöm az egyik cégnél, mit tud két napra ajánlani. Lássuk csak: vezető, transzfer, szállás, kaja, mindez a vezetőnek is, blablabla... 200 dollár. Viszlát. Na jó, legyen 180. Tűnés. A következő már jobban ráérez, mire vagyok kíváncsi (maradjunk annyiban, hogy hajlandó azt is elárulni, miként lehet megúszni pénztárcaürítés nélkül a kalandot). Segítőkészen válaszol a keresztkérdésekre, hogy önállóan mi működik: íme egy klassz kétnapos útvonal, itt tudok éjszakázni, vegyek egy térképet a könyvesboltban, sok szerencsét. Jöhet a történet másik szála. Sajnos a befizetett bungee-kötélpálya kombó délután már nincs a programban. De van ám robogóm is, jövök-megyek mint a szél! Hmm, esetleg. Ha most elrohanok motorral ugrani, aztán visszajövök, utána tudok csatlakozni a kötélpályás fuvarhoz. Van 20 percem, hogy odaérjek! Tyűha, már itt sem vagyok, ráadásul még a kontaktlencsét is be kell rámolni a szemembe a szálláson. Pont időben beesek, egyből beöltöztetnek, aztán hatodmagammal irány a folyóvölgy fölé magasodó ferde torony teteje. Kezd izgalmas lenni, kiállni a szélére már nagyon para, 3-2-1, ugrás! A következő pár másodperc kicsit maszatos emlék, mindenesetre ordítok, abból baj nem lehet. A le-föl rugózás közben magamhoz térek, kellemesen zsibbadt állapotban szednek össze lent, ez remek volt! És most egyből nyomás vissza, hogy elérjem a dzsipet a kötélpályához. Az első extrém adrenalinlöket után ez nem volt akkora tűzijáték, de azért semmi esetre sem rossz. 
zoldseges.JPG

Sötétedés előtt még elugrok a Tashiling tibeti menekülttáborba, azt hallottam, barátságos környék. Komolyan. A telepen nincs nagy mozgás, beülök egy tibeti vacsorára, ott már lehet haverkodni. Kérdezem a srácokat, hogy mikor érkeztek: 54 éve. Mármint a felmenők, ők akkor még nyilván buja gondolat sem voltak. Hivatalos papírja azóta sincs senkinek, de ez láthatólag nem okoz fejfájást, egyszerű munkákat így is kapnak a környéken. További lényeges információ, hogy a Tashiling tábor csapata a pokharai négyes selejtezőből (négy tábor is van a városban) kijutott a tibeti menekültek labdarúgó világbajnokságára (ahova tényleg több kontinensről érkeznek csapatok), ezt minden évben Indiában rendezik, és ha már ott voltak, meg is nyerték. Azért nem minden nap vacsorázik az ember világbajnokokkal! A csapatot a tábor kőkerítésére festett kupával várták haza, azóta is ott virít mindannyiuk büszkeségére. A szálláson ismét összefutottam a szintén ott lakó három kedves amerikaival, velük még egy második vacsora is kerekedett a nap végére.

img_4941.JPG

Másnap reggel indultam túrázni, kicsit módosítottam az eredeti terven: a térkép szerint Panchaseba a Világbéke Pagodától is 5 óra alatt el lehet jutni, azt amúgy is meg akartam nézni. Továbbá így sikerült ismét belefutni Tomba a pagodánál, Pokharában az Annapurna-körutat tervezgette. Felkerekedek, az út eleje kis falvak mentén halad, festői teraszos földek, a biztonság kedvéért rendszeresen egyeztetem az útvonalat a helyiekkel. A környékbeli szállásadók nyilván maguktól is segítenek, ők rutinosan a start után jóval is 6 órára saccolják a hátralévő utat, ami nem fog mára beleférni, aludjak ott. Zimmer Feri helyett inkább a térképkészítők becslésére építek. Beérek az erdőbe, amit a helyiek dzsungelnek hívnak, néhol tényleg olyan is, de ösvény az végig van (kivéve, ha kiér egy tisztásra az ember, ott mindig eltűnik a fűben, és lehet reszketni, hogy megtalálom-e az erdőbe bevezető csapást). Egy helyen a térkép és a látottak nincsenek egészen összhangban, kérdezni sincs kitől a rengeteg közepén, némi fejvakarás után megyek a térkép után. Szerencsére. Amennyire telik, kilépek, hogy sötétedés előtt a kb. 2000 m-en lévő Panchase Bhanjyangba érjek. Sikerül is, a naplementében már egy tea után gyönyörködöm.

img_4948.JPG

Pár vendégházból áll a hely, egy francia pár lakik mellettem (a srác szakács, a lány pincérnő, és szerte a világon dolgoznak - leginkább francia tengerentúli szigeteken - aztán utazgatnak kicsit; ezt művelik immár nyolc éve). A közös vacsora alatt, majd utána a tábortűznél ausztrálokkal megy a diskurzus (elég komoly ausztrál invázió van errefelé). Egy helyi vezető mesélte a tábortűz kapcsán, hogy van egy fesztivál Nepálban, amikor mindenhol az utcán tüzeket gyújtanak, és mindenki hasist szív. Azon az egy napon legális (bár az amerikaiak Pokharában elég könnyen beszerezték ünnep nélkül is). A szoba üdítően tiszta, de vicces, hogy a zúzmarás hajnal ellenére nincs is üveg az ablakban. A változatosság kedvéért az Annapurna hegyeinek fenomenális panorámája a reggeli mellé a desszert. Innen délelőtt felkaptatok a Panchase csúcsra (2500 m), aztán a másik oldalán le észak felé. A hegyoldalon szétfolyó falvakban kicsit elkeveredek, de az irány megvan, és a helyiek is segítenek. A főútra kiérve már busszal egyszerű visszajutni a városba. Az óvárosban bóklászom, megkeresem a Seti folyót, amit szó szerint tessék érteni, egy mély és szűk kanyont vágott magának. És belépti díjas parkban lehet megtekinteni. A végén még a helyijáratos buszt is kipróbálom, nehogy kimaradjon valami. Este éppen vacsorát rendeltem a szálláson, amikor egyszer csak nagy robajjal minden elkezd rázkódni, de úgy rendesen. A háziaknak meg sem rebben a szeme, a srác leteszi elém a lassit, és hatalmas mosollyal hozzáteszi: vulkán (gondolom, földrengést akart mondani). Itt ekkora ügy egy közepes erősségű mozgás (az áprilisit már nyilván nem fogadták ilyen derűsen). Mellesleg érdekes, hogy mennyire sokan beszélnek angolul, még vidéken is simán elboldogul az ember, nagyon komolyan veszik a dolgot. Pár szót egészen kis gyerekek is tudnak már.

reggeli.JPG

Másnap reggel korán felpattanok egy helyijáratra, hogy a város szélén elkapjak egy távolságit Tansenbe. Gyorsan meg is van, hátizsák ugrik fel a tetőre. Az út híresen szép a hegyek között, de ennek akadnak kockázatai és mellékhatásai. A sofőr nem szívbajos, felváltva bőg a motor és nyüszítenek a fékek, a laprugókon bakkecskeként pattogunk. Eközben szegény igazi kecske nem győz egyensúlyozni középen a folyosón. A nézelődés alatt mindenképpen szakít időt az ember néhány fohászra, nehogy Fittipaldi elmérjen egy kanyart (többet mondjuk nem is fog). Aztán elkezdődik a "mutasd mit reggeliztél" verseny, a mellettem ülő öreg néni két zacskónyi anyaggal száll be, ezeket a kallerek osztják rutinosan a rászorulóknak. Megállunk egy szünetre, közben repkednek az ablakokon a gondosan megtöltött tasakok az útra. Az igazi profik persze nem tökörésznek zacskókkal, az előttem ülő az ablakon kihajolva küldte világgá a cuccot, ezt a menetszél szépen felhordta mellém az üvegre, mint valami vakolatot. Viszontagságos, ám legalább nem robbantunk le. De. Egyszer csak megállunk, a sofőr már ugrik is a gép alá, varázsol valamit a szerszámaival, nyomás tovább. Az is lehet, hogy valami esedékes karbantartást ejtettek meg gyorsan az útszélen. Elég a nyafogásból, épségben odaérünk. Majdnem. Egy kereszteződéstől még 4 km fel a hegyre, állítólag a nagy dzsipekkel 15 rúpia. Megkérdem, 500 az ajánlat (Busz? Neem, az nincs.). Ez az a szint, ahonnan egy hét alatt sem jutunk közös nevezőre, elindulok inkább gyalog. A második kanyarban megáll mellettem egy busz, 15 rúpiáért felvisz. Csókoltatom a dzsipeseket. 

img_5005.JPG

Tansen az a városka, ahol egyszer nézi el az ember az utcát, aztán vissza már tuti nem megy javítani: brutálisan meredeken futnak fel a hegyre. Nagyon hangulatos régi lakásban találok szállást, aztán sétálok egyet. Itt is van egy olyan templom, amin 18+ kategóriás faragások vannak, vicces lehet a vallási áhitat közben tanulmányozni őket. Állítólag szülők szokták úgy felvilágosítani a gyerekeket, hogy elviszik templomba, aztán okosodhatnak az illusztrációkból.

Reggel korán indulok, pont indul egy busz Butwalba. Ott az átszállás kb. 3 másodperc, robogunk is tovább. Bhairahawában megint mintha csak rám vártak volna, ez aztán a szervezés! A buszok állapota ha lehet, egyre ramatyabb, ezekre még a MÉH is alkudna az összegből átvételkor. De dráma nélkül elvisz Lumbiniba, ami rendkívül fontos hely, ugyanis itt született Buddha. A napi logisztika úgy adta ki, hogy nem volt hol letennem a hátizsákot megőrzésre, így felmálházva voltam kénytelen a hőségben róni a kilométereket. De mielőtt nekivágok, ebédelek egyet: legyen mondjuk egy chowmein, és egy ... khm... masala fasz. Nem kell hüledezni, az volt az étlapon, hogy masala cock (mindenki beláthatja, hogy a coke tényleg túl fantáziátlan). Mondom, hogy nem szégyenlősek, mondjuk ízre azért elég fura volt ez a masala kóla. Talán nem is akarom tudni, mi volt benne.

img_4910.JPG

Buddha születésének helye fölé egy dobozszerű épületet húztak fel, kb. ahogy egy szegény országtól telik. Mellette sztúpák romjai, a szent medence és Asóka oszlopa; az imazászlókkal azért van hangulata. Ezen túl terül el az úgynevezett Lumbini Fejlesztési Terület. Mindenféle országok és szervezetek építik hatalmas kolostoraikat és templomaikat, meredezik a vasbeton mindenfelé, középen pedig készül egy végeláthatatlan hosszú medence. Értem én, hogy ez komoly ügy, és az új dolgoknak nincs még patinája, de nem tudtam kiverni a fejemből a Disneyland-analógiát.

img_4662.JPG

Innen délután az indiai határ a cél, a falujáró visszavisz Bhairahawába, ami igazi, teherautók porában fuldokló átjáróház-koszfészek. Egy tragacs elvisz az átkelőig, ami a határ két oldalán fekvő kisváros, Sunauli. Bedobok egy búcsúkaját, visszaváltom a maradék pénzt, a nepáli határőr kedves mosollyal pecsétel, az indiai vámosok vidáman áttúrják a cuccom, a könyveim kimondottam érdeklik őket. És már be is léptem ismét Indiába, de arról majd nemsokára, a következő részben mesélek.

Ha esetleg lemaradtál az indiai sztori első két fejezetéről, itt bepótolhatod:

1. rész: http://vilagjarohatizsak.blog.hu/2015/09/23/india_nepal

2. rész: http://vilagjarohatizsak.blog.hu/2015/09/28/india_kultursokk

A túra befejező, indiai szakaszáról itt olvashatsz:

4. részhttp://vilagjarohatizsak.blog.hu/2015/10/13/komfortzona_india

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagjarohatizsak.blog.hu/api/trackback/id/tr277806606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sveppir 2015.10.06. 17:26:28

Namaste!

De jó volt olvasni Nepálról! Én kétszer voltam 5 és 6 hetet. 11 és 19 éve... Kéne megint...
Árakról tudnál írni? Szoba, kaja, sör...

sveppir 2015.10.06. 17:32:45

Namaste!

De jó volt olvasni Nepálról! Én kétszer voltam 5 és 6 hetet. 11 és 19 éve... Megint kéne...
Az árakról tudnál írni? Szoba, kaja, sör...

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.06. 18:04:10

@sveppir: Szia,
Gyanítom, hogy elég sok minden más lett annyi év után Nepálban. A földrengés után pedig biztos hirtelen megint változtak dolgok. Egyébként nem meglepő módon olcsó hely, a szállásaim hostelben, családnál és vendégházban voltak, ezek eleve az alsó kategória. 1000-2000 Ft között már lehet találni, ha nem vagy túl finnyás. A kaja szintén baráti, olcsóbb éttermekben egy szűk ezresből jót eszel és iszol. A sör mondjuk nem fér bele, mert az viszont drágább, mint itthon (Indiában is Goa kivételével agyonadóztatják az alkoholt). A buszozás sem fog megrogyasztani, párezer forintból körbe lehet járni az országot, csak türelem kell hozzá a kanyargós hegyi utakon. Repülni is lehet országon belül, de az nagyon húzós.
Azt viszont nem tudom, a földrengés óta ezek hogyan változtak, mindenképpen érdemes utánajárni, mi az aktuális helyzet.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.10.07. 09:22:23

erdekes hogy mondtak ilyet hogy India utan feludules lesz

... en is akartam menni, de indiai barataim - miutan mar ismertek a velemenyemet az orszagukrol - mondtak, hogy ha megyek/megyunk, keszuljek, hogy annal rosszabb

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.07. 10:02:32

@NomádMatyi: Ezt persze nem az indiaiaktól hallottam, hanem külföldiektől. Egyébként az igaz, hogy Nepál szegényebb, viszont valamivel rendezettebb, és kevésbé szemetes. Kathmandu azért keményen kaotikus és szmogos.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.10.07. 10:21:37

@privet2: elhiszem Neked ... aztan en nem mentem Nepalba, inkabb szingapur fele vettem az iranyt, kellett egy kis nyugalom :D

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.07. 10:31:14

@NomádMatyi: Ja, hát Szingapúr az tényleg más liga. Csak a táblákat kell figyelni, hogy mi mindent nem szabad csinálni, egyébként szanatórium bármihez képest a környéken.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.10.07. 11:09:59

@privet2: inkabb szigoru szabalyok legyenek mint, kaosz :) (legalabbis szerintem)

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.07. 11:29:50

@NomádMatyi: Pár napot én is szusszantam ott a délkelet-ázsiai túrámon pár éve. Majd egyszer az is felkerül a blogra. Nekem érdekesebbek a kaotikusabb országok, ha utazom. Ha ott is kéne élni, akkor persze jobban meggondolnám. De van olyan holland kollégám, aki pont azért jött el onnan, mert túlszabályoznak mindent.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.10.07. 12:07:33

@privet2: kivancsian varom a posztot

megertem hogy a kaosz erdekesebb! a hollanddal kapcsolatban meg csak annyit tudok modnani hogy szereny velemnyem szerint ezek az emberek a joletben mar nem tudjak mit kezdjenek magukkal, azert kell egy kis kaosz nekik

de nagyon helyes, menjenek csak, mindenki odamenjen ahova akar

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.10.11. 14:46:55

Valamiért nem lett vonzóbb számomra Ázsia...

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.11. 16:42:24

@Online Távmunkás: Azért egész Ázsiát nem lehet egy kalap alá venni, nagyon különböző helyek vannak. India és Nepál mondjuk tényleg nem való mindenkinek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.10.11. 17:32:43

@privet2: OK, Japán kilóg a sorból, de azért a Fülöp-szigetek nem annyira különböző...

sanyikám 2015.10.11. 19:06:26

Tetszik a beszámoló. Mindig irigyeltem aki bele mer vágni ilyen kalandokba. Pláne egyedül.
Csak azt nem értem, miért nem a dán csajjal vacsoráztál Tom helyett? :D

privet2 · http://vilagjarohatizsak.blog.hu/ 2015.10.11. 20:59:41

@sanyikám: Volt, amikor pont így néztem én is az ilyen emberekre. Amikor először belevágtam, tartottam is egy kicsit az egyedül utazástól, de azt hiszem, kiderül a beszámolókból, hogy mennyire jó döntésnek bizonyult adni neki egy esélyt (aztán még többet is).
A vacsora ötösben történt, nem volt klikkesedés. :) Valóban kicsit kusza lett a szövegben...
süti beállítások módosítása